Langyos, gyengéd, simogat,
Titkos románcra hívogat,
A nyári szellő a parkban,
A hajszálaidba kap.
Száz meg százezer fűszál,
Mint megannyi selyemszál,
Zöld sejtelem fedi
A park domboldalát.
A dombok ölén gyönyörű
Folyékony ezüst tükör ül,
Benne bolondos aranyhalak
Össze-vissza ficánkolnak.
Én már nem bánom...
De tudom, hogy hibázom,
Mert már most is hiányzol.
És már megint csak szenvedek.
Magamba roskadva fekhetek.
Sötét hangokkal kesergek.
Odakint az éj, én meg idebenn,
Szerelmesen a semmibe révedek,
És újra csak te jársz a fejemben.
Ködös gondolatok egész serege
Megrohamozzák kábult elmém
Talán már ezredszerre.
De hisz hiába mind...
Be már úgy sem vehetik.
Odabenn halovány láng pislákol...
Hiányzol!
Éjfél után egy perccel
Mennydörgés közepette
Villámok cikáznak
Kisértetek szállnak
Tiszteletük teszik
A Metálsátánnak.
A tekintete dermeszt
Megfagy bennem a vér.
Mégis izzik két szeme,
Mint a pokol kénköve
És sötét sejtelemmel,
Gonoszan réved előre.
A pokol tornácán
száz és száz szellem jár
Keringő táncot, mint
Egy hatalmas bálon,
Ünneplik, hogy megjelent
Újra az ősgonosz.
Kezében a vasvilla,
Szarva s karma acél,
Bőre arcán hófehér,
A kabátja éjsetét,
Szénfekete ajkain
Kaján vigyor henyél.
Nyakán kígyó tekereg,
Az éden kertből meglehet
A gazdája száműzte,
De új mentorára lelt,
S együtt követtek el
Rettegett gaztetteket.
És most eljöttek újra,
Hogy bűnös lelkeket
Toborozzanak egy új
Metál hadseregbe
Mely eltiporja a jót,
És trónra ül a sötét nagyúr.
Még szeretlek...
De időről-időre elfeledlek,
Olyankor önfeledten nevetek.
Nem kell álarcot öltenem.
Még szeretlek...
De egyre többször gyűlöllek,
Maró gúnnyal kinevetlek,
Közben tőr forog a szívemben.
Még szeretlek...
De egyre hitelesebben jelentem:
Már nem szeretlek!
Közben majd meghalok érted.
Kell valami, ha néha,
rámtör váratlan a méla
bús, magányos hangulat.
Kell valami, ha néha,
"mihez kezdek én ha..."
hangulatban vagyok.
Kell valami, ha néha
elfog az a léha,
semmittevő bambulat.
Kell valami, ha néha
kegyetlenül mély a
depresszív letargia.
Kell valami, ha néha,
kitör a "nagy poéta",
az alkotói véna.
Ez az egyik kedvenc versem, és sajnos mindenféle papír flecnire írtam, és a harmadik versszaka elveszett:(
Ha leszáll az éj vadászni indul a villásnyelvű ringyó.
Nyelvét ölti, s prédáját leli a gyilkoslelkű kígyó.
Fogán mint rideg acéltőrön a hold fénye megvillan,
S döfi mélyen áldozatába, kinek lelke elillan.
S vörösen bugyogó vérében fürdik a villásnyelvű ringyó,
Kéjesen falja legyilkolt vadát a rubinszemű kígyó.
Testébe temeti teteme húsát, csillapítva éhét,
De nem múlik benne az ősi ösztön, vágyja a gyilkolás kéjét
Hiába próbálom semmivé tenni,
kiölni magamból, elfeledni.
Minden éjjel újra érzem őt és vágyom.
Ő volt a legszebb valóra vált álmom.
Mielőtt újra a karomba zárom,
Könyörtelen bosszút állok
Azon, ki miatt nem lelem itt álmom,
Mert ott vár már a túlvilágon.
Ezerszer is elképzeltem,
Hogy szörnyű bosszúmtól reszketsz,
Kínod vörös fátyolként
Végigcsordul testeden.
A fájdalom egész lényedben lüktet,
Izmaid még utoljára megfeszülnek,
Majd rideg acél a húsodba mar,
S szíved a kezemben egy utolsót dobban.
Majd ha szemedből kitűnt a fény,
S már csak üvegesen meredsz felém,
Elalszom végleg, s végre újra látom,
A legszebb valóra vált álmom.
Gergő után vörös lettem
"vörös démon", reszkessetek!
Zoli után fru-frum is lett
"cuki kislány", szeressetek!
Rubee után is megnyestek
"borzas boszi" lett belőlem.
Rövidebb már nem lesz soha,
eljött tán a piercing kora?
Noha kilátásban nincs új lovag,
már keresem a helyet, hova
testékszerem lövöm majd, ha
azt mondják, hogy lépjek tova.
Mitől legyen jó kedvem?
Csak mert kint hétágra süt a nap,
s csicseregnek a madarak?
Mitől legyen jó kedvem?
Csak mert van fedél a fejem felett,
s rengetegen szeretnek?
Mitől legyen jó kedvem:
Csak mert van cipő a lábamon,
s iskolatáska a hátamon?
Mitől legyen jó kedvem?
Csak mert a világon rengeteg
apró öröm vár engemet?
Vedd már észre ember!
Csak rajtad áll,
hogy a pokolban vagy a mennyben!
Majd csak lesz valahogy...
Olyan nincs, hogy nincsen sehogy.
Csak nem dől össze a világ,
ha diploma nélkül maradok.
Majd csak lesz valahogy...
Olyan nincs, hogy egyedül maradok.
Valakinek csak kell,
egy pont ilyen elhagyatott.
